Zala megyei összesítő

2021. 12. 07., k - 07:43
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, egy könnyű sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 48 éves zalaegerszegi férfi közlekedett egy személygépjárművel 2021. december 6-án 15 óra 20 perckor 75-ös számú főúton Pölöske felől Bak irányába, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban járműve ismeretlen okból letért az úttestről, átszakította a szalagkorlátot, áttörve az 50 méter mély völgybe zuhant, hossztengelyén többször átpördült, majd a fákon fennakadva a tetőszerkezetére fordulva állt meg. A baleset során a járművezető megsérült, akit az Országos Mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak.

A szolgálatban lévő állomány két személyt fogott el. A zalai járőrök négy főt állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.