Zala megyei összesítő

2022. 01. 06., cs - 07:05
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A 74-es számú főúton Nagykanizsa irányából 2022. január 5-én 7 óra körül közlekedett egy 51 éves nagykanizsai férfi egy személygépjárművel, amikor a 10-es kilométerszelvénynél egy őz ugrott a járműve elé, melyet elütött, miközben elvesztette uralmát a jármű felett és sodródni kezdett, majd letért az úttestről és jobb oldalára borult. A vadon élő állat elpusztult, személyi sérülés nem történt.

A szolgálatban lévő állomány öt személyt fogott el bűncselekmény elkövetése miatt. A zalai járőrök nyolc főt állítottak elő, közülük hatot bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Halálos baleset Tatabányán

Két személygépkocsi ütközött össze Tatabánya lakott területén kívül. Az egyik autó sofőrje a helyszínen életét vesztette.

 

Vitte a fát, meg a motort is

A rudabányai rendőrök lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki rönkfát próbált lopni, és egy segédmotor-kerékpárt pedig el is tulajdonított. A motort a rendőrök megtalálták, majd visszaadták a tulajdonosának.