Zala megyei összesítő

2022. 01. 29., szo - 08:19
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két könnyű sérüléssel, és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 25 éves zalakarosi férfi közlekedett személygépjárművel 2022. január 28-án 10 óra 55 perckor Zalakomár belterületén, az Árpád utcában, Balatonmagyaród irányába, amikor későn észlelte az előtte, vele azonos irányba közlekedő, majd forgalmi okból megálló 62 éves balatonmagyaródi nő által vezetett személyautót, és fékezése ellenére hátulról nekiütközött. A baleset következtében a gépkocsit vezető nő megsérült, a járművekben anyagi kár keletkezett.

baleset zalakomár 2022.01.28

A szolgálatban lévő állomány hét személyt fogott el, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

A zalai járőrök öt főt állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, hármat pedig mintavétel céljából. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.