Zala megyei összesítő

2022. 02. 02., sze - 07:47
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, és egy könnyű sérüléssel, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 57 éves helyi férfi közlekedett személygépkocsival 2022. február 1-én 13 óra 15 perckor Zalaegerszegen, a 7410-es úton Botfa felől. Amikor a 7410-es út és a Posta utca kereszteződéséhez ért, az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítása ellenére megállás nélkül behajtott a kereszteződésbe, ahol összeütközött a védett úton haladó, Bocfölde felől Zalaegerszeg irányába közlekedő tehergépkocsival. A baleset során a személyautó vezetője megsérült, a járművekben anyagi kár keletkezett.

Zalaegerszeg baleset 2022.02.01.

Egy 64 éves zalaszentbalázsi férfi közlekedett személygépjárművel 2022. február 1-én 17 órakor a 74-es számú főúton Nagykanizsa felől Zalaegerszeg irányába. Haladása során a sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte forgalmi okból lassító, 60 éves hosszúvölgyi férfi által vezetett személygépkocsi mögött, ezért annak hátulról nekiütközött. Az ütközés következtében a vétlen járműben utazó 46 éves hosszúvölgyi nő megsérült, a járművekben anyagi kár keletkezett.

74-es baleset 2022.02.01.

baleset 74-es főút 2022.02.01.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, közülük kettőt az ellenük kiadott körözés alapján. A zalai járőrök hat főt állítottak elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.