Zala megyei összesítő

2022. 02. 06., v - 08:37
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 75 éves nagykanizsai férfi közlekedett 2022. február 5-én 9 óra 52 perckor Nagykanizsán, a Dózsa György utcában egy elektromos kerékpárral. Amikor a Hevesi utca kereszteződéséhez ért, a vizes útburkolaton megcsúszott, elvesztette uralmát a járműve felett, és jobb oldalára eldőlt. A balesetben a férfi súlyosan megsérült.

motorkerékpár

A szolgálatban lévő állomány nyolc személyt fogott el, közülük négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai rendőrök négy főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.