Zala megyei összesítő

2017. 09. 04., h - 08:13
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A zalai járőrök három főt fogtak el és négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetve szabálysértés miatt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság őrizetbe vett 2017. szeptember 3-án 15 óra 15 perckor egy galamboki fiatalkorú fiút rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.