Zala megyei összesítő

2017. 12. 26., k - 09:04
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 24 éves sümegi férfi 2017. december 25-én 20 óra 5 perckor Zalaszentgrót irányából Sümegcsehi felé közlekedett személyautójával, amikor a jeges úton megcsúszott és járművével egy fának ütközött, majd a gépkocsi a tetejére borulva állt meg. A balesetben egy utas nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

Egy 24 éves andrásfai férfi 19 órakor Zalaegerszegen, a Závodszki utcán közlekedett Skoda Fabia típusú személyautójával a Göcseji út irányából, amikor az Átalszegett út kereszteződéséhez ért, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla hatálya alatt behajtott a kereszteződésbe, ahol nekiütközött egy BMW típusú személyautónak. A balesetben a két jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

Egy zalaszentjakabi férfi 15 óra 25 perckor Bánokszentgyörgyön, a Petőfi utcában közlekedett BMW típusú személyautójával, ahol – eddig ismeretlen körülmények között – nekiütközött egy villanyoszlopnak, majd járművét hátrahagyva gyalogosan távozott. A rendőrök hamarosan megtalálták a gépkocsi vezetőjét, akinél az alkoholszonda pozitív értéke jelzett, ezért őt elfogták, majd előállították mintavételre, vezetői engedélyét pedig elvették. A Nagykanizsai Rendőrkapitányságon járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás az ügyben.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzése érdekében az ünnep idején is számít a közlekedők együttműködésére.  A rendőrség mindenkit arra kér, hogy ne veszélyeztesse saját és mások testi épségét, életét, biztonságát azzal, hogy ittas állapotban vezet!

 

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, köztük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök öt főt állítottak elő.

A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást a járművezetőknél 2017. december 25-én Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.