Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
Egy férfi közlekedett kerékpárral Zalaegerszegen a Madách utcában, a Landorhegyi út felé 2018. április 4-én 16 óra 15 perckor, amikor eddig még tisztázatlan körülmények között elesett és súlyos sérülést szenvedett.
A szolgálatban lévő állomány egy személyt fogott el, akit bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök két főt állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak.