Zala megyei összesítő

2018. 04. 15., v - 08:21
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 64 éves férfi 2018. április 14-én 17 óra 40 perckor Keszthely felől Balatonszentgyörgy irányába közlekedett motorkerékpárjával, amikor nekiütközött egy előtte forgalmi okból lassító másik motorosnak és mindketten elestek. A balesetben az elöl haladó motort vezető 33 éves nő nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

 

A szolgálatot ellátó állomány három főt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök hét személyt állítottak elő, négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy alkalommal foganatosítottak. Az alkoholszonda négy esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzés alá vont járművezetőknél Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.