Zala megyei összesítő

2018. 04. 22., v - 08:22
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos és két könnyű sérüléssel, valamint egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 31 éves helyi  nő 2018. április 21-én 15 óra 10 perckor Zalakomárban, az Árpád utca 126. szám előtt közlekedett Balatonmagyaród irányába egy Opel Astra típusú személygépkocsival, amikor eddig tisztázatlan okok miatt elé kanyarodott a szemből érkező motorosnak és összeütköztek. A baleset következtében a 24 éves dióskáli férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A szolgálatban lévő állomány hét főt fogott el, akik közül öt személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két főt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 33 személyt állítottak elő, köztük 25 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak. A szonda hat esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. április 21-én Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.