Zala megyei összesítő

2018. 06. 20., sze - 08:47
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű sérüléssel, valamint egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 54 éves nő 2018. június 19-én 13 óra 50 perckor Pölöskén, a Temető utcán közlekedett Renault típusú személyautójával, amikor a Petőfi utca kereszteződésében az „Elsőbbségadás kötelező!” tábla hatálya alatt összeütközött egy Volkswagen Poloval, amely a védett úton haladt. A balesetben a Renault vezetője nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

 

Egy 17 éves fiatalember 21 óra 15 perckor Nagykanizsán, a 7-es főút elkerülő szakaszán egy benzinkútról távozott személyautójával, amikor az „Elsőbbségadás kötelező!” tábla hatálya alatt nekiütközött egy gyalog- és kerékpárúton közlekedő biciklisnek. A balesetben a kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

 

A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott elfogatóparancs alapján. A zalai járőrök huszonkét személyt állítottak elő, közülük tizenegyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést hat esetben foganatosítottak. A szonda három esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.