Zala megyei összesítő

2018. 07. 20., p - 08:27
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két súlyos sérüléssel, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 20 éves nő 2018. július 19-én 21 óra 30 perc körül a 76-os főúton közlekedett személyautójával Zalaegerszeg felől Nagykapornak irányába, amikor egy kanyarban lesodródott az útról és járműve az árokba csapódva, a tetején állt meg. A balesetben a sofőr és 27 éves utasa nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

 

Egy 56 éves férfi 2018. július 19-én 11 óra 25 perckor Nagyrécsén, a Haladás úton közlekedett robogójával, amikor egy útlezárás miatt hirtelen fékezett és elesett. A balesetben a motoros nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

 

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, közülük hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott elfogatóparancs alapján. A zalai járőrök hét személyt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.