Zala megyei összesítő

2018. 08. 10., p - 08:35
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, egy könnyű sérüléssel és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Nagykanizsán, a 7-es főúton közlekedett egy nő Peugeot típusú személyautóval 2018. augusztus 9-én 7 óra 30 perc körül, amikor a kereszteződéshez érve nekiütközött egy forgalmi okokból álló kerékpárosnak. A balesetben a biciklis könnyű sérülést szenvedett.

Jánosháza irányából Kisgörbő felé közlekedett Seat típusú személyautóval egy nő és három utasa 8 óra 45 perckor, amikor a kereszteződéshez érve figyelmen kívül hagyta a jelzőtábla utasításait, behajtott a kereszteződésbe és összeütközött egy kamionnal. A balesetben a személyautó sofőrje és egyik utasa súlyos, míg a másik két utas könnyű sérülést szenvedett.

A zalai járőrök egy személyt fogtak el és három főt állítottak elő. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nemzetközi lőverseny Lengyelországban

A borsodi rendőrök jó eredményekkel tértek haza a Kárpátok Eurorégió Egyenruhás Szolgálatainak „XIII. Lupkówi Puska 2019” elnevezésű nemzetközi lőversenyéről.

 

Egyedül és csapatban

A szolnoki nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki az elmúlt hónapokban több lopást és betörést követett el Szolnokon.

 

Keressük Budai Helénát

A mezőkövesdi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 15 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Körözték

A monori rendőrök elfogtak egy 25 éves férfit, aki ellen öt elfogatóparancs volt érvényben.

 

Családi házba tört be

A salgótarjáni rendőrök rövid időn belül beazonosították és előállították a fiatalkorút.