Zala megyei összesítő

2018. 12. 09., v - 07:48
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három súlyos és egy könnyű sérüléssel, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

A szolgálatban lévő állomány öt főt fogott el, akik közül három személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.

A szonda öt esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. december 8-án Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.