Zala megyei összesítő

2019. 08. 20., k - 07:36
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Tótszerdahelyen, az Ifjúság utcában közlekedett a Béke utca irányából a Gasparich utca felé Peugeot típusú személygépkocsival egy helyi nő 2019. augusztus 19-én 19 óra 20 perckor, amikor a 4-es számú ház előtti útszakaszon nekiütközött az előtte azonos irányba haladó kerékpárnak, melyet egy 64 éves szintén helyi nő hajtott. A biciklis elesett és a baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány két személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök kilenc személyt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nyíltan a szegedi nyílt napon

A Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumban február 7-én tartottak nyílt napot. A közel száz érdeklődő fiatal bepillantást nyerhetett az intézmény életébe. Láthattak csapatszolgálati, alaki, kutyás, önvédelmi és fegyverbemutatót, megismerkedhettek a bűnügyi helyszínelők és a határvadászok munkájával, valamint megnézhették, milyen körülmények között tanulhatnak, ha beadják a jelentkezési lapot.

 

Kapcsolati tőke

Az érvényesülés zálogaként ismert kapcsolati tőkét kamatoztatta két Heves megyei körzeti megbízott, amikor egy hevesi idősek otthonának betörőjét derítették fel. A rövid idő alatt befutó lakossági információkból eredményt kovácsoltak.

 

Derűs nap Adyligeten

Az Adyligeti Rendészeti Szakgimnáziumban február 6-án tartottak nyílt napot. Megnyitóbeszéde elején, miután köszöntötte a megjelent több száz érdeklődő középiskolást, Sóti Kálmán ezredes, iskolaigazgató utalt arra, hogy a rendőri komoly és felelősségteljes hivatás.

 

Egy művelet más szemszögből

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-ellenes egységénél a mindennapok része a nyomozás, felderítés, és az elkövetők vagy sok esetben elkövetői csoportok elfogása.

 

Hívásfogadók ünnepe

A Miskolci és a Szombathelyi Hívásfogadó Központban programsorozatokkal várták az érdeklődőket a 112-es egységes európai segélyhívó szám (EENA) napján, február 11-én. Idén először csatlakozott a kezdeményezés népszerűsítéséhez a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya is.