Zala megyei összesítő

2020. 04. 08., sze - 08:22
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő könnyű sérüléssel, és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 46 éves nagykanizsai férfi közlekedett 2020. április 7-én 14 óra 30 perckor egy Fiat tehergépkocsival Bocska belterületén, Nagykanizsa irányából Zalaegerszeg felé. Haladása során nekiütközött az előtte közlekedő Suzuki típusú autónak, ami az ütközés következtében letért az úttestről, és egy árokban állt meg. A baleset során a Suzukit vezető 29 éves bocskai férfi megsérült.

A szolgálatban lévő állomány nyolc személyt fogott el; közülük négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, és négy főt az ellenük kiadott körözés alapján. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.