Zebrán gázolt az autós Sopronban

2021. 11. 22., h - 07:11
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetet szenvedett gyalogos kórházba került.

Sopron belterületén, a Teleki Pál utcában, a Lackner Kristóf utca irányából a Juharfa út felé közlekedett gépkocsijával egy férfi 2021. november 21-én 19 óra 30 perckor. Haladásakor a Tó utca kereszteződését követően, a Teleki Pál út 2. szám előtt lévő kijelölt gyalogátkelőhelyen nem biztosított áthaladási elsőbbséget a neki jobbról érkező gyalogosnak, akit a járműve intenzív fékezése ellenére elütött. Az ütközés következtében a gyalogos megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gyalogosan közlekedők, illetve a gépjárművezetők figyelmét: 

  • Az őszi és téli időszakban kiemelten fontos a gyalogosok részéről is a láthatósági szabályok betartása, hiszen korábban sötétedik, valamint ilyenkor előszeretettel viselnek sötétebb színű ruhákat. Ez különösen veszélyes lehet olyan útszakaszon, ahol nincs közvilágítás, amely lakott területen kívül és belül egyaránt előfordulhat. Éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül az úttesten, útpadkán, leállósávon tartózkodó gyalogosoknak fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie!
  • Ne menjenek át az úttesten tiltott helyen, illetve tilos jelzésen! 
  •  A járdáról való lelépést megelőzően győződjenek meg a járműforgalomról, az átkelés biztonságáról! 
  • Vegyék figyelembe, hogy nedves, csúszós aszfalton a járművezetők nem tudják hirtelen megállással a gyalogosok által előidézett veszélyt elhárítani!
  • A gyalogosok, amennyiben a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely van, azon haladjanak át az úttesten!
  • A KRESZ szabályai a gyalogosokra is vonatkoznak. Mielőtt az úttestre lépnek, mindig győződjenek meg arról, hogy biztonságosan át tudnak-e kelni az úton anélkül, hogy veszélyhelyzetbe kerülnének!
  • A járművezetők esetében is nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!
  • Próbáljanak szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet!
  • A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.

hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.