Petárdát birtokolni és felhasználni továbbra is tilos

2017. 12. 13., sze - 07:44
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy fiatalkorú fiúval szemben kezdeményeztek szabálysértési eljárást a Fehérgyarmati Rendőrkapitányságon.

Fiatalokból álló társaságot vontak intézkedés alá 2017. december 12-én Fehérgyarmaton a helyi rendőrkapitányság körzeti megbízottjai. A rendelkezésre álló adatok szerint egyikük, egy 16 éves nagyari fiú, az utcán egy nála lévő petárdát meggyújtott, amit a gyalogosan közlekedő személyek lába elé dobott. A felrobbant petárda személyi sérülést és anyagi kárt nem okozott. A rendőrök a három fiatalkorú fiút negyedik társukkal, akitől az eljárás adatai szerint a petárdát vásárolták, előállították a rendőrkapitányságra. Az egyenruhások a négy fiatalnál összesen 140 darab petárdát találtak és foglaltak le. Ellenük polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt indítottak eljárást. A 16 éves nagyari fiúval szemben a Fehérgyarmati Rendőrkapitányságon garázdaság szabálysértés elkövetése miatt is eljártak.  

Felhívjuk az állampolgárok figyelmét, hogy továbbra is érvényben van az a rendelkezés, mely Magyarországon tiltja a petárda magánszemélyek által történő birtokolását és felhasználását. A rendelet egyértelműen kimondja, hogy „magánszemély petárdát nem birtokolhat”. Ez a tilalom az év minden szakára - az ünnepek idejére is - vonatkozik!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.