140-el száguldozott Győrben

2020. 08. 03., h - 09:28
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közúti közlekedés szabályait súlyosan megszegő motorost a rendőrök megbírságolták.

A rendőrök Győrben, a Mártírok útján figyeltek fel egy rendkívül gyorsan közlekedő motorosra 2020. augusztus 2-án 10 óra 40 perckor. A motorkerékpár sebességének bemérésekor kiderült, hogy a járművet vezető férfi a lakott területen megengedett 50 km/h helyett 140 km/h-val hajtott. A járőrök a balesetveszélyesen közlekedő sofőrt megállították és 300000 forint közigazgatási bírsággal sújtották.

Azonban nem a fent említett járművezető volt az egyetlen, aki nem tartotta be a szabályokban meghatározott sebességhatárokat. Győr belterületén, 24 óra alatt 30 sebességet túllépő sofőrrel szemben intézkedtek rendőrök.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai rendszeresen végeznek a megye közútjain sebesség-ellenőrzéseket. Jelenlétükkel a tragikus baleseteket igyekeznek megelőzni, hiszen a szabályszegő járművezetők gyorshajtásukkal veszélyeztetik a maguk, illetve mások testi épségét, biztonságos közlekedését.   

Nincs az a fontos találkozó, vagy esemény, ami miatt megéri kockáztatni! Az a gépkocsivezető, aki az adott útszakaszra vonatkozó megengedett legnagyobb sebességet jelentősen túllépi sem nyer néhány percnél több időt a menetidőből, ellenben jelentős veszélyhelyzeteket idézhet elő meggondolatlan tettével. Kérjük a közlekedőket, tartsák be az előírt sebességhatárokat!

…hogy mindenki hazaérjen!

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.