A sofőrt és az utasait is előállították a rendőrök

2020. 03. 31., k - 17:56
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A készenléti rendőrök és a kecskeméti járőrök elfogták azt a sofőrt, aki a gyanú szerint bódult állapotban, engedély nélkül vezetett, az utasaival szemben pedig eljárást kezdeményeznek a veszélyhelyzettel összefüggésben kihirdetett kormányrendelet korlátozó szabályainak megszegése miatt.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság illetékességi területén szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök 2020. március 31-én kora délután intézkedés alá akartak vonni egy, a megyeszékhelyen közlekedő Volkswagen Golf típusú személygépkocsit. A jármű vezetője a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva nem állt meg, ezért az egyenruhások utána mentek.

A szolgálati gépkocsihoz további rendőri egységek csatlakoztak annak érdekében, hogy megállítsák a menekülő autót.

Haladása során a Volkswagen egy vasúti töltésen haladt át, ahol a jármű megsérült, mozgásképtelenné vált. A kocsi 24 éves vezetőjét és két utasát a járőrök előállították.

Az egyenruhások megállapították, hogy a kunszentmiklósi férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezett, valamint gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy kábítószer befolyása alatt vezetett, ezért a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást indított járművezetés bódult állapotban bűntett gyanúja miatt.

A 20 éves kunszentmiklósi és a 27 éves dencsházai utassal szemben szabálysértési eljárást kezdeményeznek, ugyanis a férfiak a veszélyhelyzet miatt kihirdetett kormányrendelet korlátozó szabályait megszegték.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.