Akció az illegális gyorsulási versenyek ellen

2020. 06. 18., cs - 10:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya a főváros egész területén ellenőrzést tartott.

A komplex ellenőrzést a rendőrök 2020. június 11-e és június 13-a között hajtották végre a fővárosban, mely kiterjedt a gyorshajtók kiszűrésére, a gépjárművek műszaki állapotára, illetve azok körözési rendszerben való szereplésére, valamint az akció keretén belül vizsgálták az autók engedély nélküli átalakítását is.

Az akció ideje alatt 24 járművezető lépte túl a megengedett sebességhatárt, volt olyan autós, melynek vezetője 70 km/h óra helyett 126 km/h-val közlekedett a Soroksári úton. Egy 18 éves sofőrről kiderült, hogy soha nem volt vezetői engedélye; őt a Nagykőrösi úton állították meg a rendőrök, amikor 50 km/h óra helyett 106 km/h-s sebességgel vezetett egy autót. A 18 éves férfi az ellenőrzés után gyalog volt kénytelen folytatni az útját.

Az egyenruhások 11 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, abból hét esetben engedély nélküli átalakítás miatt bírságoltak meg a gépjárműtulajdonost, négy ember pedig közigazgatási bírságot kapott. A rendőrök a Várkert Bazár és a Lurdy ház környékén is fokozottan ellenőrizték a közlekedőket és kiemelt figyelmet fordítottak a „jogellenes gyorsulási futamok” visszaszorítására.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ellenőrzéseket továbbra is folytatni fogja az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása érdekében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.