Balesetet okozott a sofőr, utasa meghalt, eljárás indult ellene

2021. 01. 13., sze - 08:24
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze 2020. március 2-án, 7 óra 30 perc körül a 82-es számú főút 26. kilométerszelvényében, Zirc-Kardosrét külterületén.

A személygépkocsit vezető 25 éves veszprémi nő Zirc felől Győr irányába haladt, mikor egy jobbra ívelő kanyarban a kocsival megcsúszott, majd keresztbe fordulva összeütközött a szemből érkező teherautóval. A baleset következtében a személyautó jobb első ülésén utazó 69 éves nő a helyszínen életét vesztette, és mindkét gépjármű sofőrje súlyos sérülést szenvedett.

baleset

A 25 éves veszprémi sofőr ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt eljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

baleset


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.