Balesetveszélyes jármű az M5 autópályán

2021. 09. 08., sze - 15:48
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások kiszűrték a forgalomból a hibás lengéscsillapítóval közlekedő autót.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának járőrei az M5-ös autópálya 114-es kilométerénél – a sztráda Szeged irányába vezető oldalán – 2021. szeptember 8-án 13 óra 45 perckor intézkedés alá vonták egy külföldi járműszerelvény vezetőjét, mivel a vontató járművet balesetveszélyesnek ítélték.

A román sofőr elmondta, hogy a vontató autó hátsó lengéscsillapítói meghibásodtak, ennek ellenére a lajosmizsei pihenőhelyről továbbindult vontatmányával. A hibás jármű egyes részei menet közben súrlódtak az aszfalton, amely ezáltal egyrészt rongálódhat, másrészt a sofőr balesetveszélyes helyzetet teremtett. A rendőrök azt is megállapították, hogy a rakomány szélessége oldalirányban a 2,5 métert meghaladja.

A KRESZ előírásai szerint tilos az úton olyan tárgyat vontatni, amely az utat megrongálhatja, valamint a rakomány és a jármű együttes szélessége a 2,5 métert nem haladhatja meg. A közlekedésben való részvétel másik fontos feltétele, hogy a járműnek meg kell felelnie a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek. Ezek hiányában a forgalomban való részvétel tilos, ezért a rendőrök megakadályozták a román sofőr továbbhaladását, valamint vele szemben  helyszíni bírságot szabtak ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.