Balesetveszélyesen utaztak a raktérbe zsúfolt munkások

2021. 10. 27., sze - 10:19
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kis-tehergépkocsiban tízzel többen utaztak a megengedettnél. Az Edelényi Rendőrkapitányság járőrei a szabálytalanul, és balesetveszélyesen közlekedő járművet kiszűrték a forgalomból.

Közúti ellenőrzést hajtottak végre az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai 2021. október 26-án a 27-es számú fő közlekedési úton. A rendőrök 8 óra 46 perckor Edelény külterületén vontak ellenőrzés alá, egy kis-tehergépkocsit, illetve annak sofőrjét. A jármű rakterében, szabálytalanul a padlólemezen utazva 13 személy tartózkodott. Az alkalmi munkásokat szállító jármű 27 éves sajószentpéteri vezetőjével szemben a hatóság eljárást indított.

A tetten ért sofőrt a járőrök előállították az Edlényi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság azonnal meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőt 50 000 forint pénzbírsággal sújtotta.        

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazzák az azonnali intézkedés, és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.