Bódult állapotban okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt

2021. 06. 06., v - 08:32
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett és járművezetés bódult állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a férfi személygépkocsijával közlekedett Debrecenben, a Csapó utcában 2020. február 13-án 6 óra 45 perc körül. A sofőr, a Berek utca felől a Csillag utca irányába haladt, amikor járműjével – a kijelölt gyalogátkelőhelyen – elütött egy nőt, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A közlekedési balesetben a gyalogos súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrök épp a helyszínelést végezték, amikor az egyik szemtanú jelezte nekik, hogy a nézelődők között felismerte a járművezetőt, és nem messze az autó is ott parkol. Mint kiderült, a sofőr valóban elhajtott a helyszínről, majd nem sokkal később visszament, és úgy tett, mintha csak egy kíváncsiskodó lenne. Az egyenruhások a szemle során megvizsgálták a férfi autóját, aminek a szélvédője még akkor is annyira le volt fagyva, hogy csak egy kis részen lehetett kilátni rajta.

A rendőrök K. Istvánt előállították a rendőrkapitányságra és vele szemben drog-gyorstesztet alkalmaztak, ami pozitív eredménnyel zárult. Az eljárás során kirendelt orvosszakértő megállapította, hogy a jármű vezetője bódult állapotban volt, amikor a baleset történt.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.