Bódult állapotban vezetett – a rendőrök befejezték a nyomozást

2021. 01. 14., cs - 07:09
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 26 éves férfi fényes nappal hajtott árokba az autójával. Később kiderült, új pszichoaktív anyagot fogyasztott vezetés előtt. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrségre 2020. augusztus 1-jén 12 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a 47-es főúton, Derecske és Sáránd között árokba hajtott egy autó. A sofőr nem sérült meg, azonban felmerült a gyanú, hogy vagy alkoholt fogyasztott vagy valamilyen bódítószert használt a vezetés előtt. Az egyenruhások a 26 éves debreceni lakossal szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami negatív értéket mutatott. A férfin viszont egyértelmű jelei mutatkoztak annak, hogy valamilyen szer hatása alatt áll, ezért a rendőrök további mintavételre előállították. A helyszínelés során az autóban több, tekert cigarettát is találtak, amiket lefoglaltak.

Kép

Később a nyomozók toxikológus szakértő bevonásával vizsgálták a baleset körülményit és egyértelműen bebizonyosodott, hogy a férfi új pszichoaktív anyagot fogyasztott a vezetés előtt, valamint azt is megállapították, hogy ugyanez a tiltott szer volt megtalálható a lefoglalt cigarettákban. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett, a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben.

kép

A hatóság – a gyanúsított vezetői engedélyének bevonása mellett – az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.