Egy családnak segítettek az autópálya hajdú-bihari szakaszán

2018. 02. 12., h - 08:51
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy bajba jutott családon segítettek az M3-as autópályán.

A Hajdúnánási Autópálya Alosztály járőrei 2018. február 11-én 11 óra körül az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán ellenőrizték az autósokat. A rendőrök haladásuk során arra lettek figyelmesek, hogy a 187. kilométerszelvényben egy személygépkocsi a leállósávban vesztegel. Az egyenruhások megálltak az autó mögött és bekapcsolták a szolgálati gépkocsi megkülönböztető fényjelzését. A bajba jutott autóban egy család utazott, akik elmondták a járőröknek, hogy menet közben defektet kaptak. A rendőrök segítettek a kerék biztonságos kicserélésében, így a család folytatni tudta útját.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.