Éjszakai akció az illegális gyorsulási versenyek ellen

2019. 04. 14., v - 08:08
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK és a Nemzeti Közlekedési Hatóság közös ellenőrzése különös figyelmet fordított a fővárosiak éjszakai pihenését zavaró, házilag módosított kipufogórendszerrel átszerelt gépjárművekre.

A BRFK rendőrei és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai közös akciót szerveztek az illegális gyorsulási versenyek ellen, ezért 2019. április 12-én 23 óra 30 perctől április 13-án 1 óráig Újpesten lezárták az Ipari park és az Óceánárok utcát a Megyeri út és Külső Váci út között, és ellenőrizték az ott lévő gépjárműveket. A komplex ellenőrzés kiterjedt a gépjárművek műszaki állapotára, illetve azok körözési rendszerben való szereplésére is. Az akció keretén belül vizsgálták a kocsik engedély nélküli átalakítását is, amely során a rendőrök összesen kilenc, engedély nélkül átalakított autó forgalmi engedélyét vonták be. A bevont forgalmi engedélyű autók közül többnek a kipufogórendszerét alakították át szabálytalanul, de volt olyan is, amelyiknél a futóművet módosították és alakították át szintén engedély nélkül, szabálytalan módon. A szabálytalan kipufogórendszerrel szerelt járművek jelentős hanghatással zavarták a fővárosiak nyugalmát, pihenését. 

Az ellenőrzés során a rendőrök 53 autót és azok utasait ellenőrizték és két esetben forgalmi engedély hiánya miatt helyszíni bírságot szabtak ki, egy esetben pedig a kötelező felelősség biztosítás hiánya miatt tettek feljelentést.   

Az éjszakai nyugalom megzavarása olyan alapvető szükségletet érint, amely hatással lehet a mindennapi tevékenységre, beleértve a közlekedést is. A főváros forgalma egyes útvonalakon az éjszakai órákban is jelentős, ezért ebben az időszakban az ott közlekedők a továbbiakban is számíthatnak a szabályok betartásának ellenőrzésére.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.