Életét vesztette a Székesfehérváron elgázolt nő

2021. 10. 13., sze - 11:45
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos kimenetelűvé vált az Új Csóri úton történt baleset.

Amint arról korábban beszámoltunk, közúti közlekedési baleset történt 2021. október 12-én 6 óra 40 perc körül Székesfehérváron, az Új Csóri úton, ahol egy személygépkocsi egy 21 és egy 46 éves nőt gázolt el. A sérülteket a mentők kórházba szállították, azonban a 46 éves asszony életét vesztette az egészségügyi intézményben. Az eset körülményeit a Székesfehérvári Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.