Élettársa mellette ült, mégis ittasan vezetett

2021. 10. 07., cs - 08:00
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárták a kiskunhalasi rendőrök annak a férfinek az ügyét, akinek vezetői engedélye sem volt, úgy okozott balesetet.

Egy 59 éves bajai lakossal szemben folytattak eljárást súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett miatt a kiskunhalasi rendőrök.

A férfi az 5312-es számú úton Jánoshalma felől Kéleshalom irányába közlekedett személyautóval 2021. február 21-én 17 óra 40 perckor. A sofőr egy egyenesen szakaszon nem megfelelően választotta meg a jármű sebességét, ezért letért az útról, és árokba borult. A kocsi többször megpördült, fának ütközött, végül a feje tetejére fordulva állt meg. Az autó utasa – egy 52 éves nő – súlyosan megsérült.

A helyszíni ittasság-ellenőrzés során a gépkocsivezetővel szemben alkalmazott szonda pozitív értéket mutatott, ezért az egyenruhások mintavétel céljából előállították. A szakértői vélemény igazolta az ittasság tényét, ezért gyanúsítottként hallgatták ki a sofőrt.

A férfi a rendőröknek elmondta, hogy egész nap italozott, majd délután kiderült, hogy elfogyott otthon a kenyér. Bár vezetői engedéllyel sem a férfi, sem élettársa nem rendelkezett, ez nem jelentett nekik akadályt: autóba ültek, és elindultak a szomszéd településre bevásárolni. A baleset útközben történt.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek. A férfinak engedély nélküli vezetés miatt is felelnie kell.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nem győzi hangsúlyozni, hogy hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére a közlekedés megkezdése előtt és alatt egyaránt. Soha ne üljön ittasan autóba, illetve olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!

                                                                                                             … hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!