Elfogták a rendőrök a segítségnyújtás elmulasztásával megalapozottan gyanúsítható férfiakat

2020. 05. 25., h - 10:56
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy kerékpárral közlekedő férfit ütöttek el Nyíregyházán és hagytak magára a gyanúsítottak.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két 19 éves nyíregyházi lakos ellen. Az eljárás adatai szerint a férfiak 2020. május 24-én 1 óra 30 perc körül személygépkocsival közlekedtek Nyíregyháza, Garibaldi út felől a Korányi Frigyes út melletti szervizúton, amikor a gépkocsi elejével nekiütköztek egy előttük haladó kerékpárosnak. Az ütközés következtében a biciklivel közlekedő 40 éves nyíregyházi férfi a jármű gépháztetejére csapódott, majd az útpadkára zuhant. A balesetet követően a gyanúsítottak megállás és a tőlük elvárható segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről, majd a gépkocsit az Ungvár sétány 1. szám előtt hátrahagyták. A közlekedési balesetben megsérült kerékpárost a helyszínre kiérkező mentőszolgálat munkatársai újraélesztették, majd életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították.

A rendőrök a bejelentést követő széleskörű adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították és a hátrahagyott gépjármű közelében elfogták a feltételezett elkövetőket. Az intézkedés alatt megállapították, hogy a járművet vezető férfi vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett, és a gépkocsira kötelező felelősségbiztosítás sem volt kötve. Mivel a helyszínen felmerült a gyanú, hogy a 19 éves férfi a járművet ittasan vezette, ezért a rendőrök további mintavétel céljából előállították. A járművet vezető férfit a rendőrkapitányságon segítségnyújtás elmulasztása bűntett és járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, és bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrség előterjesztést tett a 19 éves férfi letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél. A gépkocsi utasával szemben segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam