Elkerülhető lett volna

2020. 05. 21., cs - 12:50
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyolc közlekedési baleset történt Zala megyében.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő súlyos sérüléssel és hat anyagi kárral járó közlekedési baleset történt.

Egy 61 éves nagybakónaki férfi közlekedett 2020. május 20-án 10 óra 55 perckor egy Opel típusú autóval Nagykanizsán, a Hevesi úton a Rózsa utca irányából a Balatoni út felé. Haladása során úgy hajtott be egy körfogalomba, hogy nem biztosított elsőbbséget egy segédmotoros kerékpárnak. A balesetben a motoros elesett és súlyosan megsérült.

A délutáni órákban közlekedett egy 65 éves férfi Ságod lakott területén kívül. A Ságodi út és az Ilosvai út kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget egy kerékpárosnak és összeütköztek. A balesetben nem sérült meg senki.  

Nem sokkal később, 12 óra 40 perckor a 7-es számú főúton közlekedett Peugeot típusú tehergépkocsival egy 50 éves szentgáli férfi, Zalakaros irányából Szőkedencs felé. Haladása során jobbra lehajtott egy földútra, majd meg akart fordulni és így balra kormányozta a járművét. Ezt a mozdulatot azonban irányjelzővel nem jelezte, és így nem észlelte, és elsőbbséget sem biztosított a mögötte szabályosan közlekedő és egyenesen haladó Opel típusú autónak. Az ütközés következtében az Opelban lévő két utas megsérült.

Nagykanizsán, 18 órakor a Munkás úton közlekedett egy 50 éves helyi férfi egy Peugeot típusú tehergépkocsival. A Városkapu körút kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget az Alapy Gáspár utca irányából a Zemplén Győző utca irányába közlekedő BMW típusú személyautónak, és összeütköztek. A balesetben nem sérült meg senki.

 

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályokat betartva, egymásra odafigyelve, körültekintően közlekedjenek, és vezessenek óvatosan!​

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.