Fennakadtak a hálón

2021. 08. 22., v - 09:41
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fél nap alatt két túlsúlyos járműszerelvényt is kiintettek a rendőrök az M0 autóúton.

Az M0 autóút 6-os kilométerszelvényében igazoltattak a rendőrök 2021. augusztus 21-én délelőtt egy román járműszerelvényt. A rakomány túlhaladta a megengedett össztömeget, 481 kilogramm túlsúlyt mutatott a műszer. A sofőrt 200 ezer forintra bírságolták, a járművet leparkoltatták, útját csak a szabálytalanság megszüntetése után folytathatta.

Pár órával később az autóút 19-es kilométerszelvényében vezettek ki a rendőrök egy másik, szintén román felségjelzésű autószállító szerelvényt. A vontatmány túlsúlya, mintegy 1100 kilogramm volt, a megengedett legnagyobb össztömeg túllépése miatt 500 ezer forintra, szabálytalan áruszállítás miatt pedig 50 ezer forintra bírságolták a sofőrt.

23

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Az apa, a fia és az elfogás

A rendőrök elkapták és őrizetbe vették azt az edelényi férfit és a fiát, akik kábítószernek minősülő kristályt árultak vevőkörüknek, köztük fiatalkorúaknak is.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.