Folytatódtak az ellenőrzések az M7-es autópálya somogyi szakaszán

2017. 12. 22., p - 12:13
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Továbbra is az előzési tilalom érvényre juttatása a cél.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2017. december 21-én 8 óra és 14 óra között közúti ellenőrzéseket hajtottak végre az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán. Az intézkedés elsősorban a nehéz tehergépkocsik előzési tilalmának ellenőrzésére irányult.

Az ellenőrzés időszakában a rendőrök szabálytalan előzés miatt összesen öt járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, valamint - a gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából – további három külföldi gépkocsivezetőt állítottak elő.

Ismételten felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között - a 7500 kilogrammot - meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.