Forgalommal szemben haladt egy teherautó az M86-os számú autóúton

2021. 04. 16., p - 17:30
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szilsárkány térségében intézkedtek a rendőrök a szabálytalan sofőrrel szemben.

A rendőrségre 2021. április 15-én 20 óra 20 perc után több bejelentés érkezett, amelyek szerint az M86-ös számú autóúton a forgalommal szemben halad egy tehergépkocsi Szombathely irányába.

A Beledi Rendőrörs egyenruhásai azonnal a balesetveszélyesen közlekedő jármű felkutatására indultak. A rendőrök – a zsebeházi lehajtó után – az autóút 141. kilométerszelvényében észlelték, amint egy szlovák rendszámú gépkocsi alacsony sebességgel közlekedik a belső sávban a forgalommal szemben.

Egy esetleges közlekedési baleset megelőzésének érdekében, a szabálytalanul haladó autót –szolgálati gépjárműveik megkülönböztető fényjelzését használva – a járőrök lekísérték az autóútról a szilsárkányi lehajtón. A tehergépkocsit vezető 42 éves szlovák férfi az intézkedés során a rendőröknek elmondta, hogy napok óta szinte folyamatosan vezet és kialvatlansága miatt nem érzékelte, hogy a forgalommal szemben hajtott.

A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter negatív értéket mutatott, azonban zavart viselkedése miatt az egyenruhások értesítették a mentőszolgálat munkatársait. Az elvégzett vizsgálat egyéb, a vezetési képességet negatívan befolyásoló szer hatását sem mutatta ki, ezért a rendőrök a sofőrrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki. Az intézkedés alatt a helyszínre érkezett a gépjárművezetőt alkalmazó vállalkozó, aki átvette a tehergépkocsit.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • Soha ne üljünk fáradtan a volán mögé, ne kockáztassuk se a saját, sem pedig mások életét, vagy testi épségét!
  • Amennyiben hosszabb útra indulunk, rendszeresen tartsunk pihenőt!
  • Kifejezetten ajánlott frissítők fogyasztása, valamint mozgás a pihenések során.
  • A gépjármű utasterében a meleg bódultságot, aluszékonyságot, a reflexek jelentős csökkenését eredményezheti.
  • Amennyiben észreveszi, hogy autóúton, autópályán forgalommal szemben halad, semmiképp se tolasson vissza a felhajtóra, önállóan ne forduljon meg az úton!
  • Kapcsolja be a vészvillogót, lehetőség szerint húzódjon le a leállósáv szélére, vagy forgalmi sávon kívülre, és álljon meg. Vegye fel a láthatósági mellényt, szálljon ki az autóból, és a korlát mögött várakozva hívja fel a 112-es segélyhívó számot!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.