Gyertyák az áldozatokért

2019. 12. 18., sze - 14:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság mécsesekkel hívta fel a figyelmet a halálos balesetekre.

Idén, december 17-ig Budapest területén 43 ember halt meg közlekedési balesetben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy új, figyelemfelkeltő közlekedési akcióval hívta fel a budapestiek, a Budapestre látogatók figyelmét, hogy a szabályok betartása, a szabályos közlekedés megakadályozza azt, hogy balesetek áldozatává váljanak az emberek.

Ezért a budapesti rendőrök hét helyszínen mécsesekből rakták ki azoknak az embereknek a nevét és az életkorát, akik saját maguk vagy mások hibájából közlekedési balesetben haltak meg.

Dávid 24 évesen vesztette életét 2019. július 6-án, miután a X. kerületi Üllői út és Borbás utca kereszteződésében motorjával összeütközött egy busszal.

László 40 évesen halt meg 2019. október 4-én, amikor a Szent Gellért rakparton először egy másik autónak, majd oszlopnak ütközött.

Tamás 49 évesen hunyt el, mert 2019. június 25-én a XI. kerületi Október huszonharmadika utcán motorral közlekedett, amikor két autóval is összeüközött.

Bálint és Richárd 2017. március 18-án a Szentendrei út és a Rákóczi utca kereszteződésében egy piros lámpánál várakoztak autójukkal, amikor fékezés nélkül hátulról beléjük csapódott egy másik autó. Mindkét fiú a helyszínen meghalt.

Baleset történt 2019. augusztus 16-án a Váci úton, amikor a Bagira utca kereszteződésénél egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett egy személygépkocsi vezetője. A benne ülő 18 éves Tamás és a 21 éves János olyan súlyosan megsérültek, hogy a helyszínen életüket vesztették.

A 25 éves Kata 2019. január 2-án az M3-as autópályán sétált, amikor egy autó elütötte. A lány a helyszínen meghalt.

A 20 éves Bence 2019. április 16-án közlekedési balesetben halt meg, mert autójával két fának is nekiütközött a XIII. kerületi Tatai utcában.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.