Halálos baleset Baja térségében – frissítve

2020. 05. 30., szo - 14:25
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két fiatal vesztette életét a frontális ütközésben.

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Baja térségében 2020. május 30-án reggel.

Egy Fait személygépkocsi közlekedett az 5501-es számú úton Bácsbokod felől Baja irányába 7 óra 30 perckor. A helyszíni szemle adatai szerint a sofőr nem megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért egy kanyarban átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol – az út 64.888-as méterénél – frontálisan nekiütközött egy tehergépkocsinak. A baleset következtében az autót vezető 20 éves férfi, valamint utasa, egy 21 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a járművezetőket, hogy minden esetben az út- és látási viszonyoknak, valamint az adott útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozásnak megfelelően vezessék járműveiket. A sebesség túllépése növeli a baleset bekövetkezésének kockázatát.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.