Halálos baleset Dunakeszin

2014. 08. 08., p - 14:40
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az érintett útszakaszt lezárták.

Eddig ismeretlen körülmények között ütközött össze 2014. augusztus 8-án 13 óra 49 perckor egy személygépkocsi és egy autóbusz Dunakeszin, a Pallag utca 2 szám előtt. A személygépkocsi vezetője a baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, az autóbuszon elsődleges adatok szerint hat fő sérült könnyebben.

A rendőrök a helyszínelést megkezdték, a Pallag utcát teljes szélességében lezárták.

Kérjük, vezessenek fokozott türelemmel és figyelemmel!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.