Halálos balesetet okozott

2020. 02. 26., sze - 12:32
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 35 éves sofőrrel szemben.

Egy dorogi férfi 2018. július 7-én 18 órakor érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett személygépkocsival, és egy fő utassal a 11-es számú főúton Esztergom irányából Pilismarót felé. Haladása során az egyenes útszakaszon egy járműoszlop előzésébe kezdett, amikor észrevette a bal oldali forgalmi sávban szabályosan közlekedő gépjárművet. Ekkor fékezett és a kormányt jobbra rántotta azonban a balesetet már nem tudta elkerülni. A jobb oldali útpadkáról átsodródott a bal oldali forgalmi sávba és összeütközött a szemből érkező járművel, ami ennek következtében kigyulladt. A kigyulladt gépjármű vezetője a helyszínen életét vesztette, a két utasa súlyosan sérült. Az okozó jármű vezetője és utasa szintén sérült. A 35 éves sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt folytattak büntetőeljárást az Esztergomi Rendőrkapitányságon.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és vádemelési javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait a Tatabányai Járási Ügyészségnek.

1

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.