Halálos kimenetelű baleset Nyíregyháza közelében

2019. 09. 03., k - 23:48
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.

Az eddigi adatok szerint két személygépkocsi ütközött össze 2019. szeptember 3-án 22 óra 11 perc körül a 4911-es számú út 8-as kilométerszelvényében, Nyíregyháza és a nagykállói M3-as autópálya felhajtó közötti útszakaszon. A járművek frontális ütközését követően az egyik gépkocsi kigyulladt, amelyben az oltás után egy holttestet találtak. A másik gépkocsiban hárman megsérültek, őket a mentők kórházba vitték. A rendőrség a baleset helyszínelését teljes útlezárás mellett végzi, forgalomterelésre nincs lehetőség, ezért az érkező járműveket visszafordítják.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.