Halálos közlekedési baleset

2018. 12. 18., k - 09:14
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy kerékpáros vesztette életét Hortobágy közelében.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2018. december 17-én 19 óra körül egy férfi az általa vezetett tehergépkocsival közlekedett a 33-as számú főúton, Hortobágy felől Tiszafüred irányába. Az út 71. kilométerszelvényében a sofőr a járműve sebességét nem megfelelően választotta meg, az általa belátott távolságon belül későn észlelte, és eddig tisztázatlan körülmények között elütötte a fényvisszaverő mellényt nem viselő, 29 éves biciklist, aki a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

A közlekedési balesetek megelőzése fontos társadalmi érdek, ezért a rendőrség az alábbi közlekedési szabályok betartására hívja fel a kerékpárosok figyelmét:

  • Kerékpárral csak az vegyen részt a közúti forgalomban, aki biztonságos közlekedésre alkalmas állapotban van!
  • Kerékpárral közlekedni csak az erre kijelölt helyen, ennek hiányában az útpadkán, az úttest jobb széléhez húzódva, egy sorban szabad.
  • Az autóbusz forgalmi sávon kerékpározni csak akkor szabad, ha azt közúti jelzés engedi.
  • Kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia, és azt gyalogosan kell áttolni az úttesten.
  • Kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között csak akkor szabad közlekedni, ha az megfelelően ki van világítva.
  • Lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a kerékpárosnak fényvisszaverő mellényt kell viselnie.
  • A gyalog- és kerékpárúton közlekedő kerékpáros a gyalogos forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti.
  • Fontos, hogy kerékpárral csak olyan úton közlekedjenek, ahol azt közúti jelzés nem tiltja, továbbá az életük, testi épségük nincs veszélyben!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy órán belül elfogták

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki lőfegyverrel akart trafikot rabolni Pécsett.

 

Használaton kívüli benzinkútról loptak

A kisteleki nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a három baksi férfit, akik különböző műszaki cikkeket, gépkocsialkatrészeket, csaptelepeket és radiátorokat vittek el egy használaton kívüli pusztaszeri benzinkútról.

 

Őrizetben

A Pest megyei nyomozók egy 24 éves pándi férfi ellen indítottak eljárást emberölés és súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt.

 

Megszólalt a riasztó, lebukott a tolvaj

Velencén, egy építés alatt álló ingatlanból akart egy férfi eltulajdonítani kábeleket, szigetelőanyagokat, alkatrészeket, ám a riasztó berendezés megszólalt és a tulajdonos bejelentésére a járőrök a helyszín közelében elfogták a tettest.