Három nap alatt 81 gyorshajtó

2020. 08. 13., cs - 11:32
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kapuvári rendőrök többek között a 8611-es számú úton – a korábbi halálos baleset helyszínén – és a 8529-es számú úton tartottak sebesség-ellenőrzést.

A Kapuvári Rendőrkapitányság munkatársai sebesség-ellenőrzést végeztek a 8611-es, a 8529-es számú utakon, Beled, Agyagosszergény és Rábakecöl bel-, illetve külterületén, 2020. augusztus 10. és augusztus 12. között. A három nap alatt 81 gyorshajtót mértek be, köztük akadt olyan, aki a megengedett 90 km/h helyett – a korábbi halálos baleset helyszíne közelében – 140 km/h-val száguldott. Nem egyedi eset volt azonban az sem, hogy a felsorolt falvak és községek belterületén, a megengedett sebesség majdnem kétszeresével (például 40 km/ helyett, 77 km/h-val) haladt a járművezető.

Győr-Moson-Sopron megye útjain 2020 júliusában és augusztusában is több halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt, amelyek közül nem egy esetében lehetett megállapítani a szemle során a szabályokban meghatározott sebességhatárok jelentős túllépését. A tragédiák bekövetkezéséhez hozzájárult az is, hogy a gépkocsivezetők nem vették figyelembe a megváltozott út- és időjárási viszonyokat. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai rendszeresen végeznek a megye közútjain sebesség-ellenőrzéseket. Jelenlétükkel a baleseteket igyekeznek megelőzni, hiszen a szabályszegő járművezetők gyorshajtásukkal veszélyeztetik a maguk, illetve mások testi épségét, biztonságos közlekedését. Ismételten kérjük a közlekedőket, hogy tartsák be az alapvető közlekedési szabályokat!

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.