Hétvégi és karácsonyi közlekedési prognózis

2017. 12. 22., p - 11:43
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2017. december 22. és 2017. december 27. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Szombaton eleinte még keleten lesz párás, ködös a levegő. Napközben többfelé lesz szeles az idő, erős lökések a Dunántúlon lehetnek. Hosszabb-rövidebb napos időszakokra készülhetünk. Reggel egy-egy hózápor, késő délután, este pedig havas eső, eső keleten, északkeleten fordulhat elő. Délután 2-8 fokot mérhetünk.

Vasárnap enyhe, több helyen szeles idő várható több órás napsütéssel. Legfeljebb hajnalban fordulhat elő elszórtan kisebb eső, északkeleten ónos eső. Enyhébb lesz a reggel, délután pedig 10 fok közelébe melegszik a levegő.

Karácsony első napján is sok napsütés ígérkezik. Csapadék nem várható, valamint a légmozgás is mérséklődik. Hajnalban -3, +3, délután 3-9 fok valószínű.

Karácsony második napján északon, északkeleten tartósan ködös, borongós, máshol napos, szeles, enyhe idő ígérkezik. (www.idokep.hu)

 

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:

 

M1

2017.12.18-2017.12.24-ig a 12+200-66+500 km szelvényben a bal és jobb pályatesten szalagkorlát javítása miatt előzősáv és leállósáv zárására kerül sor mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

2017.12.18-2017.12.24-ig a 12+200-66+500 km szelvényben a bal és jobb pályatesten kátyúzás miatt haladósáv zárására kerül sor mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

M3

2017.12.23-án a 150-175 km szelvényben a bal pályatesten kátyúzás miatt a haladósáv zárására kerül sor mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

2017.12.24-én a 130-150 km szelvényben a bal pályatesten kátyúzás miatt a haladósáv zárására kerül sor mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

A rendelkezésre álló információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell! 

 

Tájékoztatás

 

A „Kamionstop” 2017. december 23. (szombat) 22 órától december 26. (kedd) 22 óráig tart. 2017. november 4-től (2018. március 1-jéig) a nemzetközi forgalomban közlekedő, legalább 7-es (Euro 3-as) környezetvédelmi besorolású tehergépjárművekre nem vonatkozik a tilalom.

 

Figyelmeztetés a közlekedőknek

A biztonságos és zavartalan téli közlekedés érdekében – aki még nem tette meg – érdemes  átvizsgálni és téliesíteni a gépjárművet.

Kérjük, hogy minden esetben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek, a haladási sebesség megválasztásánál a forgalom jellegét, sűrűségét is vegyék figyelembe és tisztában kell lenni azzal is, hogy a havas eső, havazás miatt az utak csúszóssá válhatnak, a köd miatt csökkenhet a látótávolság, a megerősödő szél pedig ronthatja a járművek menetstabilitását! A téliesre forduló közlekedés körülmények miatt vezessenek nagyon óvatosan, tartsanak nagyobb követési távolságot.

A gyalogosok, kerékpárosok külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői.

Biztonságos és balesetmentes közlekedést!

 

2017. december 22. és 2017. december 27.  között a határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul:

 

A Karácsony előtti napokban az ünnepi készülődés miatt a pénteken és szombaton erőteljes személyforgalommal kell számolni a közúti határátkelőhelyeken. Több országban már december 22-én megkezdődött a téli iskolai szünet, ami forgalomnövekedést és várakozást is okozhat elsősorban az ukrán a román és a szerb határszakaszon kilépő irányban.

 

A hazai és nemzetközi áruszállítók, az ünnepi kereskedelmi forgalom növekedése és az év vége miatt igyekeznek teljesíteni szerződéses kötelezettségeiket, ami a közúti határátkelőhelyek teherforgalmát december 23-ig jelentősen megnöveli majd. Ez szintén vezethet várakozások kialakulásához a határátkelőhelyeken és alkalmanként jelentősen megemelheti az oda vezető utak járműforgalmát is. 

 

Az ünnepi hosszú hétvégén december 24-én, 25-én és 26-án napközben a reggeli óráktól kora délelőttig és az esti órákban ki- és belépő irányban is élénk lesz a forgalom, helyenként várakozások is kialakulhatnak.

 

A jövő hét közepétől a vendégmunkások egy része azonban visszautazik lakóhelyére, ezért szerdától december 27-től a belépő irányban alakulhat ki várakozás, román és szerb viszonylatban. Ezzel egy időben számolni kell azzal, hogy azok a vendégmunkásként dolgozó ukrán, román és szerb állampolgárok, akik az ortodox Karácsony miatt még nem tértek vissza hazájukba megnövelik a kilépő személyforgalmat a közúti határátkelőhelyeken szerb, román és ukrán viszonylatban.

 

A hétvégén és a jövőhét első felében az évszakhoz képest enyhébb idővel számolhatunk. Napközben az ország több részén akár 5-10 celsiusfok is lehet, éjszaka azonban fagypont alá süllyed majd a hőmérséklet. Többfelé esővel, illetve havazással és ködképződéssel lehet számolni, de jelentős mennységű csapadék nem várható. A szél helyenként megerősödik. A változékony időjárás, illetve a hőmérsékletingadozás kedvezőtlenül befolyásolhatja a közúti határátkelőhelyek járműforgalmát.

 

Az utazóknak célszerű alaposabban felkészülni az utazásra, elindulás előtt tájékozódni a szomszédos országok hóviszonyairól, időjárásáról, valamint szükség szerint gondoskodni a téli autózáshoz szükséges felszerelésekről (hólánc, meleg folyadék, takaró). Javasoljuk az utazóknak, hogy indulás előtt győződjenek meg arról, hogy a határátlépéshez szükséges okmányokat (személyi- és járműokmányok) magukhoz vették-e és érvényesek-e.

 

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http.//www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

 

Az egyes országokra, így például a szomszédos Ukrajnára vonatkozó utazási információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

 

Ausztria a schengeni belső határokon átvezető utakon 2016. április 25-től folytat gyakoribb ellenőrzést. Ennek következtében több volt határátkelőhelyen, határon átvezető úton, elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében Ausztria felé eseti jelleggel főleg december 26-ától torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-120 percet is meghaladhatja.

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

 

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával. Az ünnepi időszakban élénkeb forgalommal kell napközben számolni

 

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával. Az ünnepi időszakban élénkeb forgalommal kell napközben számolni

 

Baranya megye

Baranya határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával. Az ünnepi időszakban élénkeb forgalommal kell napközben számolni

 

Bács-Kiskun megye

A megye közúti határátkelőhelyein – elsősorban Tompa közúti határátkelőhelyen – a személyforgalomban pénteken reggeltől szombaton estig akár 60 perces várakozással lehet számolni. Szombaton reggeltől délig kilépő irányban, illetve 11 órától 16 óráig belépő irányban alakulhat ki akár 60 perc várakozás. Kedden déltől szerdán estig számolni kell a belépő buszok és személyautók számának emelkedésével, ami esetenként 30-60 perces várakozást eredményezhet. A teherforgalomban Tompa közúti határátkelőhelyen a várakozás elérheti a 60 percet szombat estig és szerdán reggeltől estig.

 

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen, pénteken és szombaton a kilépő irányban a buszok és a személygépjárművek tekintetében 30-120 perces, míg tehergépjárművek esetében akár 120-180 perces várakozás kialakulásával számolunk. Kedden délután és szerdán belépő irányban a busz- és a személyforgalmi sávokon 30-60 perc várakozás alakulhat ki. A tehergépjárművek esetében szerda hajnaltól akár 60-120 perc várakozás is kialakulhat ki- és belépő irányban.

 

Röszke és Ásotthalom közúti határátkelőhelyen a hétvége alkalmával 30-60 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban a határátkelőhelyek nyitása után reggel a belépő irányban, illetve a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Tiszasziget közúti határátkelőhelyen 30 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban a határátkelőhelyek nyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban kilépő irányban a pénteki és a szombati napon 60-120 perc várakozási idővel lehet számolni, míg belépő irányban pénteken és szombaton, illetve a kamionstopot követően a jövő héten szerdától 120 percet meghaladó várakozás is kialakulhat. A személyforgalomban kilépő irányban pénteken és szombaton 30-60 perc várakozás kialakulásával számolhatunk. Belépő irányban kedden délutántól lehet forgalomnövekedéssel számolni, amely miatt a várakozás 30-60 perc is lehet. A fentieken túl a pénteki és a szombati napon kilépő irányban az autóbuszok tekintetében 30-120 perc várakozás is kialakulhat, míg szerdától belépő irányban alakulhat ki torlódás.

 

Békés megye

Békés megye közúti határátkelőhelyein esetenként 30 perces várakozás alakulhat ki, pénteken kilépő, kedden este és szerdán belépő irányban. Gyula közúti határátkelőhelyen a késő esti óráktól következő nap délelőttig alakulhat ki a teherforgalomban akár 30 perc várakozás pénteken és jövő héten, szerdán.

 

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen 2017. december 22-én 08 és 22 óra között a kilépő és a belépő irányban 60 perc várakozás alakulhat ki a tehergépjárművek tekintetében. Várakozás kialakulásával lehet számolni a teherforgalomban 2017. december 23-án 08 és december 24-én 02 óra között a belépő és a kilépő irányban, amelynek mértéke 60 perc lehet.

 

A személygépjárművek tekintetében Ártánd közúti határátkelőhelyen december 22-én és 23-án 08-20 óra között a kilépő irányban 60 perc várakozás is kialakulhat.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen, jellemzően a dinamikusan megnövekedő személyforgalom miatt alakulhat ki a hosszú hétvégén és a jövő héten szerdán ki- és belépő irányban egyaránt 30-60 perc várakozás. A teherforgalom tekintetében a várakozás kilépő irányban elérheti, illetve meghaladhatja a 60-120 percet.

 

Tiszabecs és Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalom tekintetében a pénteken és szombaton, illetve jövőhéten kedden és szerdán a kilépő irányban 60, a belépő irányban 60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni.

 

Barabás (zárás 19 óra), Lónya (zárás 16 óra) közúti határátkelőhelyen a nap bármely időszakában kialakulhat várakozás, amelynek mértéke elsősorban az átkelőhely zárását megelőző időszakban ki- és belépő irányban is elérheti vagy meghaladhatja a 30 percet. A várakozások elkerülése érdekében javasoljuk, hogy kilépő forgalom esetén a zárást megelőző 30. perctől a Lónya közúti határátkelőhely helyett válasszák a Barabás közúti határátkelőhelyet. Javasoljuk továbbá, hogy a zárást megelőző 30. perctől a Barabás közúti határátkelőhely helyett válasszák az állandó nyitva tartású Beregsurány közúti határátkelőhelyet.

 

Vállaj közúti határátkelőhelyen pénteken kilépő irányban és az ünnepi időszakban mindkét irányban számolhatunk akár 30-60 perc várakozással.

 

Csengersima Közúti határátkelőhelyen pénteken kilépő irányban akár 60-120 perc várakozási kialakulhat a személyforgalomban. A hosszú hétvégén a reggeli-délelőtti időszakban belépő irányban 30-60 perc, a kora délutáni, kora esti órákban pedig kilépő irányban 30-60 perc várakozás kialakulásával számolunk a szakaszosan megnövekvő utasforgalom miatt.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A légi közlekedésben kiemelt teltházas a Karácsony előtti és az azt követő időszak, ezért javasoljuk, hogy az ellenőrzési folyamat (utasbiztonsági-ellenőrzés, vám- és útlevélvizsgálat) miatt a repülőtérre való korábbi elindulást az utazóközönségnek. Az időjárási körülmények a járatok érkezését és indulását befolyásolhatják, a járatokról bővebb információ a http://www.bud.hu/ honlapon szerezhető be.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.