Hétvégi közlekedési prognózis

2018. 02. 23., p - 10:20
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2018. február 23. és 2018. február 25. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken napközben fokozatosan csökken a felhőzet, a havazás DNy-ra szorul vissza, itt is egyre gyengülő intenzitással. Az ÉNy-i szél megerősödhet, ami nyugaton hófúvást okozhat. Reggel -1, délután +2 fok körül alakul a hőmérséklet.

 

Szombaton ÉK felől csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen süt ki a nap. Erős marad a légmozgás. Reggel -10 és -2, délután -2 és +3 fok közötti értékeket mérhetünk.

 

Vasárnap gyakran lesz erősen felhős az ég, hózápor bárhol kialakulhat. Erős marad az ÉK-i szél, mellyel szibériai eredetű hideg levegő érkezik hazánk térségébe. Reggel már kemény fagy valószínű -15, -5 fokos értékekkel, nappal is egész nap fagyni fog (-6, -1 fok).

 

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:

M1

  • 2018. február 19-től 2018. február 25-ig a 129+336-171+500 km szelvényben a bal és jobb pályatesten padka javítása miatt leállósáv zárása mobil tereléssel (sávszélességek 3,75 m 08.00-16.00), 100 km/órás sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. február 19-től 2018. február 25-ig a 129+336-171+500 km szelvényben a bal és jobb pályatesten szemétszedés miatt H2 sávzárás mobil tereléssel (sávszélességek 3,75 m 8-16 óra között), 80 km/órás sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. február 19-től 2018. február 25-ig a 12+200-66+500 km szelvényben a bal és jobb pályatesten szalagkorlát javítása miatt előző- és leállósáv zárása mobil tereléssel, 80 km/órás sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. február 19-től 2018. február 25-ig a 12+200-66+500 km szelvényben a bal és jobb pályatesten kátyúzás miatt haladósáv zárása mobil tereléssel, 80 km/órás sebességkorlátozás mellett;

 

M15

  • 2018. február 25-től 2018. február 25-ig a 0+000-13+700 km szelvényben a bal és jobb pályatesten kátyúzás miatt jelzőőrös forgalomirányítás mobil tereléssel (sávszélességek 3,75 m 8-16 óra között), 40 km/órás sebességkorlátozás mellett;

 

M3

  • 2018. február 19-től 2018. február 25-ig a 84-72 km szelvényben a bal pályatesten burkolatjavítás miatt H1 sáv zárása mobil tereléssel (Időjárás függő! 9-15 óra között), 80 km/órás sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. február 19-től 2018. február 25-ig a 70-130 km szelvényben a bal és jobb pályatesten burkolat elválasztó sáv takarítása miatt a haladó2 sáv zárása mobil tereléssel (9-15 óra között), 80 km/órás sebességkorlátozás mellett;

 

M0

  • 2018. február 5-től 2018. február 28-ig az 1+800-3+500 km szelvényben a jobb pályatesten aszfaltjavítás miatt a haladó1 sáv és a leállósáv zárása állandó tereléssel, 60 km/órás sebességkorlátozás mellett;

 

A rendelkezésre álló információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell! 

 

Tájékoztatás

A „Kamionstop” 2018. február 24. (szombat) 22 órától február 25. (vasárnap) 22 óráig tart, 2018. március 1-jéig a nemzetközi forgalomban közlekedő, 7-es (Euro 3-as) vagy annál magasabb környezetvédelmi besorolású tehergépjárművekre nem vonatkozik a tilalom.

 

2018. február 23. és március 1. között a határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul.

 

A közúti határátkelőhelyeken a teherforgalomban a szomszédos országokban kialakult időjárás, hóhelyzet függvényében lehet számítani forgalomkorlátozásokra, amelyről a Rendőrség honlapján (http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/hohelyzet) lehet információt szerezni.

 

Az utazóknak célszerű alaposabban felkészülni az utazásra, elindulás előtt tájékozódni a szomszédos országok hóviszonyairól, időjárásáról, valamint szükség szerint gondoskodni a téli autózáshoz szükséges felszerelésekről (hólánc, meleg folyadék, takaró). Javasoljuk az utazóknak, hogy indulás előtt győződjenek meg arról, hogy a határátlépéshez szükséges okmányokat (személyi- és járműokmányok) magukhoz vették-e és érvényesek-e.

 

A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a http.//www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

 

Az egyes országokra, így például a szomszédos Ukrajnára vonatkozó utazási információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

 

Ausztria a schengeni belső határokon átvezető utakon 2016. április 25-től folytat gyakoribb ellenőrzést. Ennek következtében több volt határátkelőhelyen, határon átvezető úton, elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében Ausztria felé eseti jelleggel főleg január 8-tól torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-60 percet is meghaladhatja.

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

 

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Baranya megye

Baranya határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Bács-Kiskun megye

A megye közúti határátkelőhelyein – elsősorban Tompa közúti határátkelőhelyen – a személyforgalomban pénteken déltől estig akár 30 perces várakozással lehet számolni kilépő irányban. Vasárnap a belépő buszok és személyautók számának emelkedésével lehet számolni, ami esetenként 30-60 perces várakozást eredményezhet. A teherforgalomban Tompa közúti határátkelőhelyen a várakozás elérheti a 60-120 percet szombat estig és vasárnap estétől hétfő reggelig.

 

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen, pénteken a kilépő irányban a buszok és a személygépjárművek tekintetében 30 perces, míg tehergépjárművek esetében akár 60-120 perces várakozás kialakulásával számolunk. Vasárnap a belépő irányban a busz- és a személyforgalmi sávokon 30 perc várakozás alakulhat ki. A tehergépjárművek esetében akár 60-120 perc várakozás is kialakulhat ki- és belépő irányban a jövő héten.

 

Röszke és Ásotthalom közúti határátkelőhelyen a hétvége alkalmával 30 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban a határátkelőhelyek nyitása után reggel a belépő irányban, illetve a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Tiszasziget közúti határátkelőhelyen 30 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban a határátkelőhelyek nyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban kilépő irányban a pénteki és a szombati napon 60-120 perc várakozási idővel lehet számolni, míg belépő irányban a kamionstopot követően a jövő héten, hétfőn 120 percet meghaladó várakozás is kialakulhat. A személyforgalomban kilépő irányban pénteken esetenként 15-30 perc várakozás kialakulásával számolhatunk. Belépő irányban vasárnap délutántól lehet forgalomnövekedéssel számolni, amely miatt a várakozás esetenként 15-30 perc is lehet.

Békés megye

Békés megye közúti határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen 2018. február 23-án 8 és 22 óra közötti időszakban belépő irányban 60 perc várakozással lehet számolni a tehergépjárművek tekintetében. Február

24-én a ki-és belépő irányban 60-120 perc várakozás alakulhat ki. A tehergépjárművek esetében kilépő irányban február 26-én, 27-én és 28-án 8 és 22 óra között belépő irányban 60, kilépő irányban akár120 perc várakozás kialakulásával is lehet számolni.

 

A személygépjárművek tekintetében Ártánd közúti határátkelőhelyen február 24-én és 25-én 8-20 óra között a belépő irányban akár 30-60 perc várakozás is kialakulhat.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen, jellemzően a dinamikusan megnövekedő személyforgalom miatt alakulhat ki a hétvégén és a jövő héten szerdán ki- és belépő irányban egyaránt 30-60 perc várakozás. A teherforgalom tekintetében a várakozás kilépő irányban elérheti, illetve meghaladhatja a 60-120 percet.

 

Tiszabecs és Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalom tekintetében a pénteken és szombaton, illetve jövő héten kedden és szerdán a kilépő irányban 60, a belépő irányban 60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni.

 

Barabás (zárás 19 órakor), Lónya (zárás 16 órakor) közúti határátkelőhelyen a nap bármely időszakában kialakulhat várakozás, amelynek mértéke elsősorban az átkelőhely zárását megelőző időszakban ki- és belépő irányban is elérheti vagy meghaladhatja a 30 percet. A várakozások elkerülése érdekében javasoljuk, hogy kilépő forgalom esetén a zárást megelőző 30. perctől a Lónya közúti határátkelőhely helyett válasszák a Barabás közúti határátkelőhelyet. Javasoljuk továbbá, hogy a zárást megelőző 30. perctől a Barabás közúti határátkelőhely helyett válasszák az állandó nyitva tartású Beregsurány közúti határátkelőhelyet.

 

Vállaj közúti határátkelőhelyen pénteken kilépő irányban hétvégén mindkét irányban számolhatunk akár 30 perc várakozással.

 

Csengersima Közúti határátkelőhelyen pénteken kilépő irányban akár 30-60 perc várakozás is kialakulhat a személyforgalomban. A hétvégén a reggeli-délelőtti időszakban belépő irányban 30 perc, a kora délutáni, kora esti órákban pedig kilépő irányban szintén 30 perc várakozás kialakulásával számolunk a szakaszosan megnövekvő utasforgalom miatt.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

 

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Online hazudott szerelem

Az internet egyik közösségi oldalán jelölte ismerősnek a sértettet 2023. szeptemberében egy külföldön élő, jóképű, látszólag jó egzisztenciával rendelkező férfi. 36 millió forint bánta.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Talált Trabant visszajár

Nem akart elázni egy kerékpáros férfi, ezért meglovasított egy lezáratlan kocsit Tolnában.

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.