Ismét járható a 31-es főút Sülysáp és Mende között

2017. 06. 10., szo - 16:09
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a baleset helyszíni szemléjét.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, közúti közlekedési baleset történt 2017. június 10-én 12 óra körül a 31-es számú főút 41-es kilométerszelvényben, Mende és Sülysáp között, ahol eddig tisztázatlan körülmények között három személygépkocsi ütközött össze. A balesetben egy ember megsérült.

A rendőrök befejezték a baleset helyszíni szemléjét, a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.