Ittas vezetők őrizetben

2020. 10. 27., k - 11:00
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai az elmúlt hétvégén több ittas vezetőt őrizetbe vettek. Három sofőr esetében bíróság elé állítást kezdeményeztek.

 

Kecskeméten, az Erzsébet körúton 2020. október 24-én 0 óra 50 perckor egy 26 éves férfi közlekedett egy Peugeot-val. Őt a járőrök megállították és igazoltatták, mely során kiderült, hogy a szentkirályi lakos vezetői engedéllyel egyáltalán nem rendelkezik. A 26 éves fiatallal szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, így őt előállították. A férfi a kihallgatás során elismerte, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.

Közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés 23 óra 40 perckor a kecskeméti rendőrség ügyeletére. A járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol megállapították, hogy egy 40 éves sándorfalvi férfi a hetényegyházi vasúti átjáróban az út menti árokba hajtott. A sofőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja, a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pedig pozitív értéket mutatott, így őt a rendőrök mintavételre előállították.

Egy 54 éves nőt október 25-én 2 óra 50 perckor állítottak elő a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai. A helybéli asszony a Csányi János körúton haladt egy Citroennel, amikor – feltehetően ittassága folytán – nekiment egy út szélén parkoló autónak. A helyszíni szemle során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, így a nőt előállították.

A sándorfalvi férfi és a kecskeméti asszony vezetői engedélyét a rendőrök elvették.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai mindhárom gyanúsítottat őrizetbe vették járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt. Velük szemben bíróság elé állítást kezdeményeztek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.