Ittasan karambolozott – a rendőrök őrizetbe vették

2020. 10. 01., cs - 13:20
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök egy nap alatt lezárták az ügyet, és javaslatot tettek a gyanúsított bíróság elé állítására.

 

Mint arról röviden már beszámoltunk, a kecskeméti rendőrök járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 44 éves ladánybenei lakost.

A férfi 2020. szeptember 30-án 12 óra 10 perckor Ladánybene belterületén, a Fő utcán közlekedett egy Forddal. A nyomozás adatai szerint a sofőr a Rákóczi utca felé haladva ismeretlen okból lement az útpadkára, ahol érintőlegesen ütközött egy ott parkoló Suzukival. A járművezető a karambol ellenére tovább ment, ám röviddel később ismét lehajtott a padkára, majd nekiment egy közúti jelzőtáblának. Az autóban egyedül utazó sofőrrel szemben a helyszínre érkező járőrök alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, így a férfit vér-vizelet mintavételre előállították, majd őrizetbe vették.

A járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésével gyanúsítható sofőr ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a nyomozást egy napon belül lezárta, és a keletkezett iratokat bíróság elé állítás javaslatával küldte meg az illetékes ügyészségre.

Magyarországon zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a közlekedés résztvevői számára. Soha ne üljön ittasan autó volánja mögé, és olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének se engedje, hogy ittasan vezessen!

Ebben a balesetben a csodával határos módon sem a sofőr, sem más személy nem sérült meg. De történhetett volna másképpen is: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/baleset-megelozes/aktualis/osszad

 

                                                                                                                … hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.