Ittasan vezettek, balesetet okoztak

2020. 07. 18., szo - 08:05
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egyik balesetet okozó sofőrnek sem volt jogosítványa.

Győrladaméron, a Szent István úton, Dunaszeg felől Győrzámoly irányába közlekedett egy 50 éves barbacsi férfi gépkocsijával 2020. július 17-én 10 óra 10 perckor. Közlekedése során járműve sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, így letért a menetiránya szerinti bal oldali útpadkára, majd az árokba hajtott, ahol autójával egy tájékoztató jellegű sebességmérő táblának üközött. A baleset során a gépkocsivezető megsérült. A rendőrök vele szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították. A sofőr adatainak ellenőrzésekor az is kiderült, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, illetve eltiltás hatálya alatt vezetett.

Ugyanazon a napon 22 óra 40 perckor egy Opel gépkocsit vezető férfi közlekedett Győrben, a Török István utca felől a Szigethy út irányába, a Tihanyi Árpád úton. Haladása során a kereszteződésbe úgy hajtott be, hogy az elsőbbségadásra kötelező táblát nem vette figyelembe, ezért összeütközött egy Ford tehergépkocsival. A balesetet okozó 19 éves mosonmagyaróvári járművezetővel szemben alkalmazott légalkoholmérő készülék szintén pozitív értéket mutatott, ezért őt előállították további mintavételre. Az adatainak vizsgálatakor az is kiderült, hogy ennek a járművezetőnek sincs jogosítványa. A balesetben a Ford utasa megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A Győri Rendőrkapitányság mindkét sofőrrel szemben ittas járművezetés vétsége miatt büntetőeljárást indított.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik, csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.