Ködben is világosan

2017. 10. 21., szo - 12:19
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Az őszi, ködös időjárás nehezíti a közlekedést. Fokozott óvatosságra hívja fel a figyelmet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.

A ködös időben történő közlekedés nagyobb odafigyelést igényel! Különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol a páraréteg olykor átláthatatlan, a járművezető nem tudhatja, milyen akadályok jelennek meg előtte, és a közvilágítás sem segíti a haladást.

 

Az egyik legfontosabb intelem, hogy ködös útszakaszokon csökkentsük járművünk sebességét! Fontos a követési távolság növelése, ködben nehezebb megbecsülni a biztonságos követési távolságot. Lehetőleg tartózkodjunk az előzéstől!

 

Ilyen időben fárasztóbb a vezetés, idővel a reakcióképességünk jelentősen csökken. A feszült figyelem miatt az emberi szem is elfárad, ezért nagyon fontos, hogy hosszabb utaknál tartsunk gyakrabban pihenőt!

 

Köd esetén használjunk ködfényszórót! Ha járművünk ezzel nem rendelkezik, akkor a tompított fényszórót kell bekapcsolni. A távolsági fényszóró használata kifejezetten kerülendő, hiszen az erős fény a páraszemcsékről visszaverődve vakító, átláthatatlan fehér falat képez!

 

A láthatóságunk érdekében a gépjármű valamennyi fényszóróját és irányjelzőjét tartsuk tisztán, de ügyeljünk a szélvédő tisztaságára is! A belső pára megakadályozása érdekében kapcsoljuk be a légkondicionáló készüléket, a levegő áramlásának irányát a szélvédő felé terelve! A hátsó szélvédő páramentesítésére is figyeljünk!

 

Közlekedésünk során számoljunk az úttesten gyalogos, kerékpáros, vagy lassú jármű közlekedésére. Ha pedig kiszállunk a járműből, lakott területen kívüli útszakaszokon mindig vegyük fel a fényvisszaverő mellényt, mely észlelhetőségünket, és ezáltal biztonságunkat sokszorosára növelheti! A láthatóság a gyalogosok, kerékpárosok számára is életmentő!

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri a járművezetőket válasszák meg helyesen autójuk sebességét, tartsanak megfelelő követési távolságot. Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetőek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hóban hagyott nyomok

Gyorsan a nyomára akadtak a rendőrök annak a férfinak, aki szalámikat lopott egy mezőrúti házból.

 

Lezárt ügyek: Nyári falopás

A rendőrök befejezték a nyomozást azzal a miskolci férfival és élettársával szemben, akik 14 köbméter fát tulajdonítottak el az erdőből.

 

Homályos sötétség

Az esti órákban világítás nélkül autózott Miskolcon egy férfi, a rendőri ellenőrzés során kiderült, hogy ivott a vezetés megkezdése előtt, a jogosítványát pedig korábban bevonták. Az ittas járművezetők magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára!

 

Pihenőparkban rongáltak

Egy hódmezővásárhelyi pihenőparkban található építményeket rongált meg egy 21 éves férfi és hat fiatalkorú társa. A körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőket elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 

Múzeumi Mozi

A Rendőrmúzeum (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.) 2018. január 24-én 15 órai kezdettel tisztelettel várja az érdeklődőket a „Múzeumi Mozi” című programsorozat következő filmvetítésére.