Közlekedési baleset a 82-es főúton, hárman sérültek meg

2019. 11. 27., sze - 08:42
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltás hatálya alatt állt, és pozitív lett a drogtesztje a sofőrnek.

Mint arról korábban beszámoltunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2019. november 26-án 18 óra 40 perckor a 82-es számú főúton, Győrújbarát térségében. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy Skoda típusú személyautó sofőrje Nyúl felől Győr irányába közlekedett, amikor haladása során -eddig tisztázatlan okból és körülmények között- áttért a szemközti sávba, és ott összeütközött egy szemből, szabályosan érkező Mercedes típusú személyautóval. Az ütközés következtében a Skoda az úttesten keresztbe fordulva állt meg, míg a másik személyautó az út melletti árokba csapódott. A balesetben a két gépkocsi sofőrje, valamint a Mercedes utasa is megsérült, őket a mentők a kórházba vitték. A Skoda 19 éves sofőrjével szemben a kórházban drogtesztet alkalmaztak, amely amfetaminra és metamfetaminra pozitív értéket mutatott, továbbá kiderült, hogy a fiatal férfi járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állva vezetett.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.